“Anya, olyan vagyok, mint egy rajz. Nem mozgok és unatkozok.” Magvas gondolatok egy nyolc éves lázas gyerektől. Kicsit először ijesztően is hatott hajnal hat tájban, félálomban.
Nem kevésbé meglepő hatéves gyermekem viselkedése, amikor lázas: ő énekelni szokott. Talán ezzel nyugtatja magát.
Mindenesetre nagyobb méltósággal viselik a szenvedést, mint néhány felnőtt (talán engem is beleértve). Egyáltalán nem sajnáltatják magukat. Persze ettől méginkább fáj a szívünk nekünk, szülőknek.
Csak tudnám, mi a titkuk. Talán az, hogy egyikőjük szavakkal, másikuk énekkel fejezi ki az érzéseit, gondolatait. Művészek. Művészpalánták. Lehet, hogy hasonlóan táplálja a szenvedés a legkülönlegesebb művészi alkotásokat.
Mindenestre örömmel jelentem, meggyógyultak. Kicsit háttérbe szorult a művészet és előtérbe került az Xbox, a számítógép. Ki hinné, hogy szülőként ennek is lehet örülni?
Dr. Mihály Andrea 