Krumplis pogácsa

Az utóbbi időben olyan helyen kocogok, ahol két kilométer után egy Kálváriához érek. Itt szoktam egyet szusszanni, és elmondok egy imát (ugyan ez katolikus kegyhely és én református vagyok, tökéletes hely az elcsendesedésre). Ma a szobrok előtti asztalkán egy könyvet találtam: Szent Ágoston útmutatások, gondolatok, imák az év minden napjára. A február 25-höz lapoztam, és ezt találtam: “Abból táplálkozik a lélek, amiből örömét meríti.”

Tovább kocogtam, és ezen a gondolaton elmélkedtem. Mi is az öröm? Hogy tudnám megfogalmazni? Hisz pszichiáterként, pszichoterapeutaként naponta elmondom a klienseimnek, találják meg az örömet okozó tevékenységeket. Talán ez nehezebbnek tűnik COVID idején, hisz annyi mindentől meg vagyunk fosztva, köztük számos olyan dologtól, amelyek örömet okozhatnak. Egy dolgot biztosan tudok: az öröm nem egyenlő az élvezettel, hisz az öröm sokkal tisztább, gyermekibb érzés. Mikor érzek én örömöt? Például akkor, ha nekem, vagy a számomra fontosaknak, például a gyermekeimnek sikerült elérni valamit, amihez erőfeszítésre volt szükség. Ilyenkor az öröm büszkeséggel társul. Vagy történik velünk valami jó, amire nem számítottunk, nem tettünk érte semmit, mégis megkaptuk: ilyenkor az öröm mellett hálát is érzünk.

És akkor eszembe jutott az egyik legaranyosabb történet az örömről. A lányom zongorázik, sokáig egy szintetizátoron gyakorolt. Aztán eldöntöttük, hogy veszünk neki egy elektromos zongorát, amely sokkal ideálisabb a gyakorláshoz. Meg is beszéltük vele, melyiket válasszuk és megrendeltük. Iskolában volt, amikor megérkezett a zongora. A férjemmel szépen elhelyeztük a nappaliban, és vártuk, hogy a lányunk hazaérjen. Ahogy belépett az ajtón, rögtön mutattuk neki a szerzeményt.
– Na, tetszik?
– Ühüm.
– Örülsz neki?
– Ühüm.
Ebben a pillanatban az asztal felé fordult, felragyogott az arca és felkiáltott:
– Krumplis pogácsa!
Látszott rajta az igazi öröm, amit a szeretett nagyi krumplis pogácsája láttán érzett. Elektromos zongora? Ugyan már! De a krumplis pogácsa a nagyitól, az aztán igen!

Mert ahogy Benjamin Franklin mondta: “Az emberi boldogság ritkán a hatalmas vagyonok gyümölcse, sokkal inkább támad napi apró örömökből.” Tápláljuk hát a lelkünket apró örömökkel, és akkor talán, talán kicsit boldogabbak lehetünk még nehéz körülmények között is.

Kérlek, gondolkodj el azon, hogy vajon mi a Te krumplis pogácsád? És képes vagy-e észrevenni az asztalon?